Műfaja: zenés, romantikus játék két részben. A valós, első világháborús történetet Tasnádi István
írta, és Hargitai Iván rendezte. A fordulatos, izgalmas cselekménybe szervesen épül be Kálmán Imre
híres operettje, a Csárdáskirálynő. Egyre több színdarab választja témájául az I. világháborút,
mintha újból „divatba jönne”, mert sok tekintetben érdekesebb ez, mint a szomorúbb, tragikusabb II.
világháború.
A József Attila Színház jó érzékkel tapintott rá ismét egy olyan nemes szórakoztató színdarabra,
amely abszolút beleillik a profiljába. Tasnádi színműve ügyesen keveri a vidámat és a tragikust, a
felhőtlen operett-világot, magát Kálmán Imrét is felvonultatja a szereplők között. Majd ebből a
felhőtlenségből ugrunk bele a háború komisz világába, ahol könyörtelen törvények uralkodnak.
A Szibériai csárdás középpontjában azért a szerelmi történet áll. Habár egyetlen évszámot, dátumot
sem hallunk a színdarabban, kikövetkeztethető, hogy a cselekmény 1916-1917-ben játszódik. A
bécsi Csárdáskirálynő bemutatója 1915 novemberében volt, a budapesti 1916. november 3-án a
Király Színházban, és mindkét helyen estéről estére ezt játszották szinte megállás nélkül. A
szereplők nevei alapján úgy tűnik, inkább a bécsi primadonna, Mizzi Günther a női főszereplő, Műller
Áron a karmester, és a Mizzinek erősen udvarló tábornok is német: Kaltenberg a neve. És Kálmán
Imréről is tudjuk, ekkor már Bécsben lakott. Ezt a bécsi környezetet később egy mondat azért
megzavarja. Amikor a fogságban Müllertől megkérdezik, hol vezényel, a válasz rá, hogy a Király
Színházban. Na de ganz egal, mondhatjuk német egykedvűséggel.
Hol itt a szerelem? Ott, hogy Kaltenberg tábornok hiába udvarol Mizzinek, a lány csak bolondítja,
közben a karmesterbe szerelmes, és viszont. A két férfi farkasszemet néz egymással, mert Müller
nem engedi, hogy a tábornok elcsábítsa kedvesét, akit menyasszonyának tekint. Kaltenberg
vereséget szenved, de bosszút áll, és Müllert kiküldi az orosz frontra. A lövészárokból társaival
hamar átkerül a hadifoglyok táborába, Szibériába.
Mizzit sikerül Kaltenbergnek ágyba vinni azzal a hazugsággal, hogy szerelme elesett a fronton.
Amikor a primadonna rájön, hogy a férfi átverte, leveleit elkobozta, hihetetlen tervet eszel ki:
vöröskeresztes nővérként fog eljutni Szibériába, szerelméhez, Áronhoz. A két szál párhuzamosan
fut, izgalmas bonyodalmakkal sűrítve. A fogolytábor katonai vezetőjének lánya, Dina, énekórák
vétele közben beleszeret Müllerbe, sőt, azt akarja, hogy a férfi magával vigye, amikor vége a
fogságnak. Eközben Mizzi közelít a táborhoz, Müller és fogolytársai pedig próbálják a
Csárdáskirálynőt, mert Holotkov tábornok gavalléros ajánlatot tett: Ha jól tanulják be a foglyok a
darabot, színvonalasan adják elő, hazamehetnek jutalmul.
A tét nagy, a kétrészes darab második része a próbafolyamatot viszi végig, tanúi vagyunk az igazán
humoros castingnak, amikor kiválasztják a szereplőket, aztán a lázas készülődésnek, jelmez-, és
kellékötletek kavalkádjának. Naiv nézőként tényleg azt latolgatjuk közben, vajon sikerül-e a foglyok
igyekezete, és az oroszok betartják-e ígéretüket az előadás után. Anélkül, hogy elárulnám, mi lesz a
vége a Szibériai csárdásnak, csak annyit mondok, hogy a történelmi események felülírják az
általunk, nézők által megkedvelt szereplők sorsát.
Hargitai Iván rendezése próbált megfelelni a sokféle elvárásnak, a több helyszínnek, a kétféle
Csárdáskirálynő beépítése az amúgy sem nagy színpadba, komoly feladat elé állította a
díszlettervező Horesnyi Balázst. Végig szűknek érezzük a teret, és sutának a színpadon belüli
színpadot, sok ember kis helyen való mozgatása kényelmetlennek hat. Vagy inkább szegényesnek.
Műfaja: zenés, romantikus játék két részben. A valós, első világháborús történetet Tasnádi István írta, és Hargitai Iván rendezte. A fordulatos, izgalmas cselekménybe szervesen épül be Kálmán Imre híres operettje, a Csárdáskirálynő. Egyre több színdarab választja témájául az I. világháborút, mintha újból „divatba jönne”, mert sok tekintetben érdekesebb ez, mint a szomorúbb, tragikusabb II. világháború.
A József Attila Színház jó érzékkel tapintott rá ismét egy olyan nemes szórakoztató színdarabra, amely abszolút beleillik a profiljába. Tasnádi színműve ügyesen keveri a vidámat és a tragikust, a felhőtlen operett-világot, magát Kálmán Imrét is felvonultatja a szereplők között. Majd ebből a felhőtlenségből ugrunk bele a háború komisz világába, ahol könyörtelen törvények uralkodnak.
A Szibériai csárdás középpontjában azért a szerelmi történet áll. Habár egyetlen évszámot, dátumot sem hallunk a színdarabban, kikövetkeztethető, hogy a cselekmény 1916-1917-ben játszódik. A bécsi Csárdáskirálynő bemutatója 1915 novemberében volt, a budapesti 1916. november 3-án a Király Színházban, és mindkét helyen estéről estére ezt játszották szinte megállás nélkül. A szereplők nevei alapján úgy tűnik, inkább a bécsi primadonna, Mizzi Günther a női főszereplő, Műller Áron a karmester, és a Mizzinek erősen udvarló tábornok is német: Kaltenberg a neve. És Kálmán Imréről is tudjuk, ekkor már Bécsben lakott. Ezt a bécsi környezetet később egy mondat azért megzavarja. Amikor a fogságban Müllertől megkérdezik, hol vezényel, a válasz rá, hogy a Király Színházban. Na de ganz egal, mondhatjuk német egykedvűséggel.
Hol itt a szerelem? Ott, hogy Kaltenberg tábornok hiába udvarol Mizzinek, a lány csak bolondítja, közben a karmesterbe szerelmes, és viszont. A két férfi farkasszemet néz egymással, mert Müller nem engedi, hogy a tábornok elcsábítsa kedvesét, akit menyasszonyának tekint. Kaltenberg vereséget szenved, de bosszút áll, és Müllert kiküldi az orosz frontra. A lövészárokból társaival hamar átkerül a hadifoglyok táborába, Szibériába.
Mizzit sikerül Kaltenbergnek ágyba vinni azzal a hazugsággal, hogy szerelme elesett a fronton. Amikor a primadonna rájön, hogy a férfi átverte, leveleit elkobozta, hihetetlen tervet eszel ki: vöröskeresztes nővérként fog eljutni Szibériába, szerelméhez, Áronhoz. A két szál párhuzamosan fut, izgalmas bonyodalmakkal sűrítve. A fogolytábor katonai vezetőjének lánya, Dina, énekórák vétele közben beleszeret Müllerbe, sőt, azt akarja, hogy a férfi magával vigye, amikor vége a fogságnak. Eközben Mizzi közelít a táborhoz, Müller és fogolytársai pedig próbálják a Csárdáskirálynőt, mert Holotkov tábornok gavalléros ajánlatot tett: Ha jól tanulják be a foglyok a darabot, színvonalasan adják elő, hazamehetnek jutalmul.
A tét nagy, a kétrészes darab második része a próbafolyamatot viszi végig, tanúi vagyunk az igazán humoros castingnak, amikor kiválasztják a szereplőket, aztán a lázas készülődésnek, jelmez-, és kellékötletek kavalkádjának. Naiv nézőként tényleg azt latolgatjuk közben, vajon sikerül-e a foglyok igyekezete, és az oroszok betartják-e ígéretüket az előadás után. Anélkül, hogy elárulnám, mi lesz a vége a Szibériai csárdásnak, csak annyit mondok, hogy a történelmi események felülírják az általunk, nézők által megkedvelt szereplők sorsát.
Hargitai Iván rendezése próbált megfelelni a sokféle elvárásnak, a több helyszínnek, a kétféle Csárdáskirálynő beépítése az amúgy sem nagy színpadba, komoly feladat elé állította a díszlettervező Horesnyi Balázst. Végig szűknek érezzük a teret, és sutának a színpadon belüli színpadot, sok ember kis helyen való mozgatása kényelmetlennek hat. Vagy inkább szegényesnek.
Kárpáti Enikő jelmezeit kitalálni még nehezebb lehetett, mint a díszletet. Férfiakra női ruhát adni úgy, hogy mégse legyen totál nevetséges (illetve nevetni lehessen rajtuk, de ne legyen idétlen). Közülük a Mocsai főhadnagynak tervezett fekete ruha sikerült a legjobban. Jól megoldották a zenekar szereplését (zenei vezető, karmester: Kéménczy Antal), a színpad két szélén ülnek a zenészek, összesen öten, mégis pontosan lépnek be, nem venni észre, hogy ők majdnem csak díszletként vannak jelen.
A színészek maximális alázattal játszanak mindvégig. Különösen jól teljesít Lábodi Ádám (karmester), és Quintus Konrád (Kaltenberg). Kulcsár Viktória (Mizzi) mindössze az utolsó jelenetben volt halvány, egyébként illúziót keltően hiteles. Nehéz feladata van Fila Balázsnak (Minyó Attila) és Zöld Csabának (Mocsai főhadnagy), akik a fogolytáborban előadott operett női főszerepeit játsszák. A további szereplők is hozzájárulnak a különleges hangulat megteremtéséhez, ahol a tragikus élethelyzet az operett édességével és a rá való felkészülés humorával párosul: Újvári Zoltán, Auksz Éva, Fekete Gábor, Tóth Tibor, Lukács Dániel, Chajnóczki Balázs, Galkó Balázs, Ottlik Ádám, Schlanger András, Horváth Sebestyén Sándor, Gazdag Tibor, Szabó Gabi, Kónya Merlin Renáta, Blazsovszky Ákos, Katona Zsolt, Botár Endre, Horváth Ádám, Jónás Andrea. Közreműködtek a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium Színészképzőjének növendékei.
Koreográfus: Góbi Rita, koreográfus-asszisztens: Horváth Ádám, dramaturg: Szokolai Brigitta, karmester: Fülöp Dániel Erik, rendezőasszisztens: Czipó Gabriella.
Megtekintett előadás: 2021. október 7.
Budapest, 2021. október 11. Földesdy Gabriella