Szabó Magda szavaival „Még hányféleképpen érdemlek büntetést és feloldozást”
Nekem a titok kell című könyv ismertetője
Engedjék meg kedves olvasóim, hogy mielőtt rátérnék a lényegre, hadd idézzem Vámos Miklós Hattyúdal című könyvének budaörsi bemutatóján, az író által elmondottakat. Ezzel én is azonosulni tudok, csakúgy, mint azzal a kötettel, melyet néhány sorral lejjebb ajánlok majd figyelmükbe. „Azt hiszem, – mondta Vámos Miklós -, azaz igazság, hogy lehet, hogy jobb olvasó vagyok, mint író!”
Így hát, csupán néhány gondolatébresztő gyöngyszem közreadására vállalkozom Szabó Magda-életműsorozatából, az eladási toplistákat vezető, Nekem a titok kell című könyvből, mely ebben az évben jelent meg. Az itt megjelent írásokat Dr Urbán László gyűjtötte és állította össze.
Az utószóban ezt írja: „Nem vagyok tehát Szabó Magda-szakértő, nem tudok részletes életpálya-értékelést nyújtani, csupán reflexióimat szeretném közreadni e szöveggel kapcsolatban.”
Bevallom, én a művel való ismerkedést, ennek a kis, rövid összefoglalásnak az olvasásával kezdtem és az ezt megelőző oldalakon szereplő sorokkal, a rokon, Szabó T. Anna tollából. Önöknek is ezt javaslom.
Eddig kötetben még meg nem jelent írásai és eredetileg magáncélra szánt levelezések között szemezgethetünk. Így a levelek mellett, novellák, tárcák, esszék, interjúk és versek kaptak helyet a könyvben.
Figyelemfelkeltésnek álljon itt csupán néhány név, hogy kik is ezek a levelezőtársak. Gömöri György, Somlyó György, Janikovszky Éva, Hegedüs Géza, Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel György, Domokos Mátyás, Göncz Árpád, Lator László.
Mivel már az írásom elején leszögeztem, hogy elemzésre, értékelésre nem vállalkozom könyvbemutatómban, csupán figyelemfelkeltő részletek átadására, engedjék meg, hogy kiemeljek néhány általam jellemzőnek, érdekesnek ítélt szövegrészletet. A mű címe után azt közlöm, hogy hol jelent meg egykoron az írás, továbbá utalok röviden a témájára
Valami – ÉS, 1962.május 12. – öregedés, elmúlás
„Irén akkor olyan volt, mint egy aranygyertya, karcsú, fénylő, világító…” (…) „A nyár az ismeretlen idegen segítőtársa volt, akivel Olga ilyenkor egyedül hagyta esténként.”
Eszmélés – Nők Lapja, 1960. augusztus 18. – Katolikus anya elkárhozása református családja miatt
„Csak nem ezzel telik a mindenség, hogy ezt nézi, ezt a lakást?”(…) „pedig az éj langyos volt és erdőillatú, de fájtam önmagamnak, mintha ezen az éjszakán kínnal és verejtékkel nekem kellene világra hoznom saját kis testemet. Elkezdtem kételkedni. Aztán a teljes eszmélés is bekövetkezett.”
Miskolci levelezőlap egy szőlőfürtről – Nők Lapja, 1961. március 16. – „szép fiú”, első szerelem – Miskolc bemutatása
„A girbegurba utcák közt kényes macskák sétálnak, s a rácsokon át elibénk ömlik a hajdani pestisjárvány halottainak nyugvóhelyére épült városnegyed apró kertjeinek őszi virágözöne.”
Karácsonyi víziók – Nők Lapja, 1960. december 22. – öregség, részvét, irgalom az ünnep kapcsán
„A szarvacskák láthatatlan patáinak puha dobaja, akik valahonnan messziről fehér szánon hozták a karácsonyt, elhallgatott.”
Mécses helyett – Nők Lapja, 1960. október 27. – édesapjára emlékezés
„Nem, apám makacs halott, nem akar emlékké válni, és nem tart igényt mécsesre, szelíd koszorúkra.”
Kusu macska és egy levél – Nők Lapja, 1962. április 7. – A macska neve: Megyeri Éva
„az élet és a fák, a szagok, a mozgás, a meleg, minden, ami a léthez és az otthonához tartozott, elringott előle valami végtelen vízen.”
Piri férjhez megy – Nők Lapja, 1962. április 7. – egyszerű munkás családi élet hétköznapjai
„Éjjel Virus felült. A hang most nem szólt, helyette Géza mondata járt körülötte a sötétben, keze-lába nőtt Géza mondatának, s ott somfordáltak a szavak, mint a tigrisek, az ágy körül. Egy asszony egészen kell, vagy sehogy.”
Első levél Piroskának – Hajdú-Bihari Napló, 1999. december 24. – karácsony apropóján életképek
„Apám tartott, te meg az éhségtől azonnal fegyelmezetté parancsolt számba csepegtettél valami gyanús színű, grízzel kevert folyadékot, amelyet végül is lenyeltem.”(…)”De a Megváltó jászolban alszik, és a nők szépséges gyötrelmét átszenvedett ifjú anya sem élhetett királyok lakomáján József műhelyében.”
Emberség – Ország-Világ, 1964. január 1. – beteg kisfiú a vonaton
„A kerek, fekete szem nem tökéletesen indulat nélküli, érzem, az aggodalom indokolatlan, ez a pillantás nem tükrözhet szenvedélyt, de nem szólok, s magam sem cigarettázom, csak nézem útitársamat, csúnya, kimerült, csupa részvét arcát, s figyelem, hogy nyúl megint az újságja után, s hogy kezdi ismét legyezni a kisfiút.”
Utazás a hazában – Népszabadság, 1982. július 22. – szocialista brigád – író-olvasó találkozó
„Mellettem a csoportvezető, aki tanár akart lenni, előttem a brigádvezető, aki arról álmodott, hogy ügyvédkedni fog, fénylenek Kisegér fogacskái, táncol a seprű a gyerekkor árnyai közt, s villog az Alpesi Falu, melyet a meós elhagyott(…) átdobja saját ügyességét fiatalabb izmokba, induló életekbe”
Könyvnapi köszöntő – És még valami más – Család és Iskola, 1962. június – gyerekek és az irodalom
„Mesét nekik, táguló és határtalan világot. amelynek reálisan keveredő irrealitása egyszer majd még visszatér életükben, amikor a gyakorlati élet tennivalói között végtelen arányokban kell gondolkozniuk, minden alkalommal”
Jóska, a bogár – Nők Lapja, 1964. december 26. – kolorádóbogár
„melynek közepén ott tarkállott maga a bogár is, iszonyúan felnagyítva, egy gyönyörű, gömbölyű, kövér bogár, amelynek fényes, sárga hátát fekete csíkok, V betűk és pöttyök cifrázták, s amely olyannak látszott, hogy ha ember volna, bizonyára nagy korsó söröket nyeldesne ebéd után”
Vallomás – Film Színház Muzsika, 1963. január 25. – mitől tud valaki regény írni
„A színészek meghalnak, csak művészetük és maga a színművészet él, ameddig a világ, mert valahányszor előadás előtt kigyúlnak a lámpák s aztán hunyorogni kezd és elalszik a fény, megkezdődik ugyanaz az elemezhetetlen varázslat, amitől egy író regényt tud írni.”
Végül Szabó Magda versei közül is nehéz a választás, most mégis csak egyet, a Merre van? című költeményt emelem ki a tartalmas, színes, érdekes kötetből.
Merre van?
Künn az erdőn jár a Nyár már s hogy az Este erre szálldos,
Fenn a Hold szelíden alszik, színezüst a néma táj.
Benn a lámpa fénykörében minden újraéled s engem
Bánt a fény és bánt a lámpa, nem tudom mi fáj, de fáj.
Bánt a némaság s a csendben bánt, hogy órám így beszélget
Halk szavával, hogy az Élet illan, soha meg nem áll.
Nem tudom, mi bánt engem, könny remeg a két szememben,
Vágyom arra, vágyom erre, nincs nyugalmam, nem lelem.
Kérdezem a csöndes estét: Jaj, mi történt? Jaj, mi bánthat?
Mért nem szép az álmos erdő, mért fáj úgy az életem?
Állok csöndben, egymagamban, és szobámban minden éled,
Halk szavak és halk beszédek, mindennek most hangja van,
Szól a lámpa: „Hol van arca? Fénykörömben nem találom!”
„Mért nem érzem könnyű léptét?” – szól a szőnyeg hangtalan.
Szól az asztal: „Hol a karja?” Szól a szék: „Magam vagyok ma!”
Szól a pamlag! „Merre járhat?” Szól a kályha: „Nem lelem!”
Állok csendben, egymagamban, kinn az erdőn nesz se hallszik,
Nesz se hallszik, minden alszik s harmatos a két szemem.
Jaj, szobámban minden éled, halk szavak és halk beszédek,
Szól a lámpa: „Nem találom!” Szól az ablak: „Merre van?”
Színezüst a messzi erdő és a szél most oly kesergő
Dalt dalol, úgy sír magában, éles, fájó hangja van.
„Hol van ő, mondd, merre jár ma? Hol van ő?” szólt most a lámpa,
És a szék karját kitárja és az ajtó int nekem.
Jaj, szobámban minden éled, halk szavak és halk beszédek, –
Tegnap itt járt és hogy itt járt, egyre jobban érezem
Azt, hogy mily magam vagyok ma. Szól a kályha: „Megfagyok ma.”
Szól a lámpa: „Merre járhat?” Szól a szőnyeg: „Merre van?”
Színezüst az esti erdő, állok itt magamba’, csöndben,
„Merre van ma?” kérdi szívem vad veréssel, hangtalan.
Nem tudom, hogy hol keressem, mit csinálhat, merre járhat,
Sírva-sírok, nézve-nézek és a szívem fájva-fáj.
Kérd a lámpa, kérd az ajtó, kérd a szék és kérd a szőnyeg,
Kérd a szívem halk szavával, s színezüst a kinti táj.
Tegnap itt járt és szemünkben Nyár tüzes csóvája égett,
Hol talállak még ma téged? Jaj, a kérdés hasztalan…
Állok itt szobámba’ csöndben és köröttem minden éled,
Halk szavak és halk beszédek kérdik egyre: „Merre van?”
(Új Idők, 1938. augusztus 28.)
„