Juhász Ferenc szobra a róla elnevezett biatorbágyi Művelődési Központ előtt 
Sásdi Zoltán fotója

Eller Mária esszéje „Én nem hiszek a bölcs emberi rosszban” – Juhász Ferenc költészetében

Eller Mária a Sola Scriptura Teológiai Főiskolán 2019

Juhász Ferenc szobra a róla elnevezett biatorbágyi művelődési központ előtt
Sásdi Zoltán fotója

Tűzliliom

 

Dolgozatom fő témája: Juhász Ferenc Tűzliliom az éjszakában és az Örvénylések Bartók Béla körül – Magyarország című verse a Szentírás tükrében. Azért választottam ezt a két korszakalkotóan meghatározó verset, mert nagyon erős személyes kötődésem van mindkettőhöz. Kamaszkoromban lelki fejlődésemhez nagyon sokat tettek hozzá ezek a művek. Mint az egyik legfontosabb erkölcsi tanítást hordozom magamban ez utóbbi versből, hogy „Légy önmagad! Ne félj! A halálig ne add föl hited! Az alvilág árnyfényeivel ha tódul is ellened, csak énekelj…” A Bibliából Bölcs Salamonnak Példabeszédei közül a Péld 3,25 „Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő”, valamint a Péld 4,13 „Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert ez a te életed” sorokat juttatják eszembe; közvetlen párhuzamot érzek.

1979-ben, 16 évesen egy Móricz Zsigmond prózamondó versenyre, a zsűri nagy meglepetésére szabadon választott műként az Örvénylések Bartók Béla körül – Magyarország versprózát vittem. Magyartanárnőmmel több hónapos felkészülés előzte meg a versenyt, aki az én kérésem alapján, csak arra való hivatkozással tudta kiharcolni igazgatónőnknél a nevezést, hogy Juhász Ferenc annakidején ugyanebbe a Márvány utcai szakközépiskolába járt. A tanintézmény vezetése büszke volt az ekkor már 50 év körüli, ám annak idején nagyon fiatalon József Attila- és Kossuth-díjat kapott egykori tanulójára. Ezt dicsőség táblán is hirdette a bejárat előtt.

Véleményem szerint, ebben az egy versprózában benne van minden, amit úgy közelíthetünk meg, hogy a magyar kultúra életérzése. Esszenciális módon összegzi, mit jelent gondolkodó magyarnak lenni. Ha nagyon röviden szeretném összefoglalni lényegileg ezt a megállapítást, szintén ebből a műből idézve azt mondanám: „a megaláztatás gyémántköszörűjével csiszolt élő szenvedés-kristály” jellemzi a magyar művészet gyöngyszemeit. Ez viharvert történelmünkből is következik, akárcsak az ’56-os szabadságharcból. Ilyen Bartók Béla zenéje, Juhász Ferenc, József Attila, Babits Mihály költészete is, melyekre való konkrét utalások is megjelennek ebben a műben.

Ne felejtsük el, hogy mind az Örvénylések Bartók Béla körül, mind a Tűzliliom az éjszakában a Harc a fehér báránnyal verseskötetből származik, mely az ’56-os forradalom és szabadságharc leverését követően, Juhász Ferenc hosszú hallgatása után jelent csak meg 1965-ben. Az itt található versei 1956 és 1965 között keletkeztek. A teljes juhászi életművet tekintve is jelentős alkotásokról van itt szó, a következő versciklusokba sorolva: A szarvassá változott fiú; Szerelmünk hattyúsora; A halottak királyai; A halottak faggatása; Tűzliliom az éjszakában; Tetszhalott éveim margójára valamint a Történelem címmel. Az Örvénylések Bartók Béla körül című verspróza a Tetszhalott éveim margójára című versciklus része, a másik választott versemet a versciklus címe is jelöli.

„Juhász Ferenc pályája úgy indult, mint a mesebeli harmadik fiú diadalútja, azonban amint kiderült, hogy a saját útját járja, elkezdték bírálni, kioktatni. Költőként ekkor – 1953 táján – talált igazán magára, mégis a legtöbben tévútnak minősítették az övét, főként 1956 után, amikor jó időre ki is iktatódott az irodalmi életből, s egészen 1965-ig nem is engedélyezték kötetének megjelenését. 1956 számára felfokozottan drámai hatású volt, személyiségét, világképét annyira megrázták a történtek, hogy évekig nem is tudott igazán megszólalni.”[1] – olvashatjuk Vasy Géza tollából.

Egy másik írásban, Pomogáts Béla is erről beszélt: „Ennek ma már természetesen nincsenek nyomai, a költői pálya folyamatosnak tetszik, ám jó, ha tudjuk, hogy az ötvenhatos magyar tragédia, hasonlóan Illyés Gyula, Kassák Lajos, Déry Tibor, Nagy László és még sokak pályájához, Juhász Ferenc költészetének nyilvánosságában is szomorú törést okozott. (Ebben is Vörösmarty, Arany, Babits és a többiek, tehát legnagyobb költőink sorsában osztozott.)”[2] Eredetileg A halottak királyai versciklusban József Attila sírja című verse váltott ki olyan botrányt, ami miatt betiltották  a teljes kötetet, majd később mégis megjelenhetett.

Juhász Ferenc költő géniuszi életműve egész életében és még halála után is folyamatosan viták kereszttüzében áll. Noha nagyon fiatalon, már 22 évesen,  1950-ben megkapta az első József Attila-díját A Sántha családért, majd az Apám című verséért 1951-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatát is (később 1973-ban az I. fokozatát is) és nemzetközi elismerésként eljutott az irodalmi Nobel-díj előterjesztéséig is 1975-76-ban, éppen ebben a kötetben szereplő A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában című művéért.

„Juhász Ferenc lávaömlésszerű nyelve elsőre felismerhető, utánozhatatlan. Sokan őrizzük azt az élményt, amikor először találkoztunk ezzel az ellenállhatatlan világgal, a teljesség birtokba vehetőségének illúziójával, az emberi lét teremtésből kiemelkedő nyelvi csodájával (…) Költészetének kozmikus káprázata, barokk heroizmusa egyszerre az értelmen felülemelkedő zene és precíz analízis, szinte természettudósra valló mániákussággal. A magyar költői nyelv e páratlan korallpompája azonban nem pusztán a szépségről szól: a túlélés nyelve ez, a kozmikus képzetekkel, az istennel és a halállal való viaskodás privát nyelve, mely azonban bárkinek megnyílik, aki képes hinni a szóban. Juhász Ferenc az 1950-es években alakította ki a túlélés nyelvét, a szabadság burjánzásának ezt a privát menedékét, amikor a hivatalos költészet épp stagnált, s a mindent betöltő vörösesszürke tónus ragyogta be minden egyes hivatalos vers horizontját.”[3] (https://ujszo.com/kultura/tuzliliom-az-ejszakaban-juhasz-ferenc-koszontese)

„A költészet a valóság szembesítése önmagával” – vallotta Juhász Ferenc, a Mondatok a nyelvről, szavakról, költészetről című esszéjében, 1971-ben. [4] „…Nemcsak a dolgok teremtik az én szavaimat, de az én szavaim (és új építésű szavaim) is teremtik a dolgokat: új létezőket teremtenek (…) Ez nem stílus-játék, ez: ragaszkodás az igazsághoz- Az igazság pontossága. Mert az igazság: a pontosság!”[5] Amikor a költő az igazságot keresi, szolgálja, bizonyosan jó úton jár, az isteni természetnek, Immanuel Kant szavaival a „legfőbb eredeti Jó”-nak megfelelően, hiszen az Isten „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6).

Visszatérve a költői eszközökre, kifejezésmódra, Bodnár György megközelítésével is azonosulni tudok, miszerint Juhász Ferenc „Egységesítő közege a stílus, amelyet mindenekelőtt költői képei határoznak meg. Számára a kép a mondandónak nem színe, nem érzelmi-hangulati kiegészítője, hanem részecskéje. Meg akarja teremteni benne a megjelenítés és a jelentés egységét. Képzuhatagai láncreakciós folyamatokat sejtetnek, melyekben kép képet szül, s ezáltal – fogalmi kiegészítés nélkül is – távlatot adnak az elindító élménynek. Így jut el – bárhonnan indul – az összefoglaláshoz.”[6]

Mielőtt rátérnék a költő saját szavaival kifejezett hitvallására, mintegy ars poeticájára, hadd idézzem Bölcs Salamon Példabeszédeiből egyik kedvenc igémet, mellyel szintén ki tudom fejezni, mit is jelent számomra világklasszis költőnk, Juhász Ferenc írói munkássága. Péld 4,18 „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.”

Így ír Juhász Ferenc a  Hit a költészetben (Pomogáts, Vázlat a mindenségről In memoriam Juhász Ferenc, 2017)[7] című publicisztikai írásában: „Ha nem hinnék a költészet megváltó erejében: nem hinnék az életben.(…) Ha nem hinnék a költészetben megőrzött valóság, szépség, erő, gyász, szégyen, hit, történelem, szenvedés, példa, gyűlölet, szabadság, jóság, akarat, szerelem, folytatás, maradandóságában: nem hinnék az életben, az élet örömében és gyalázatában, a valóság gyönyörében, tündöklésében és gyötrelme gyalázatában, nem hinnék a világban és önmagunkban.”  Máshol, az 1965-ös Virágzó világfa előszavában, pedig egész konkrétan így fogalmaz: „A költő nem várhatja meg, amíg a Föld cserepeire hull szét…a költészet le tudja fogni a Gonosz kezét” (jogutódai, 2018)[8] Ezekre a sorokra reflektálva a Tűzliliom az éjszakában című versből ki kell emelnem az apokaliptikus gondolatsor magját, „én nem hiszek a csalogány szavában, / én nem hiszek a bölcs emberi rosszban,/ én nem hiszek az emberi gonoszban”, majd ennek a választásnak, döntésnek részletes kifejtéseként: „én úgy hiszek az emberi csodában, / valami jóban, valami szépben, / valami emberi elrendeltetésben”  Ésaiás könyvéből, a nagy próféta szavaival ez így hangzik Ésa 49,1„Anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről…így szól az Úr, aki engem anyám méhétől szolgájává alkotott.”  A 139. Zsoltár (13-16. verséből) pedig ezt a részletet érzem párhuzamnak :”Csodálatosak a Te cselekedeteid, és jól tudja ezt az én lelkem(…)Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva, a napok is, amelyeken formáltatni fognak, holott egy sem volt még meg közülük.” Jób könyvéből ezt a részletet érzem ide illőnek Jób 17,8 „Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.” A Bölcs Salamon-i Példabeszédekből pedig ezek a sorok rímelnek Juhász Ferenc figyelemfelhívó mondataira: Péld 1,10 „Fiam, ha bűnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket”, valamint a Péld 1,33 „Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől”.

„Életművében észrevétlen ⌠keveredik⌡a halállal való perlekedés, a halottak faggatása az élettel való perlekedéssel, a társadalom faggatásával. Különösen a Teszthalott éveim margójára című ciklusban. Ez őriz legtöbbet a kor motívumaiból és közvetlen társadalmi problémáiból.” (…) „Az Örvénylések Bartók Béla körül című versprózában messzebbre tekint: mint az alcím jelzi, Magyarországra. Ebben közvetlenül csak a múlt jelenik meg: a tetszhalott Magyarország és Bartók, a tiszta fény ellentéte (…) a tetszhalott Magyarország ellen is.” (…) „ De legalább ilyen értékes nyeresége a hiányok tudása, amelyet a Tűzliliom az éjszakában című ciklus rögzít:  « az emberiség nem éghet magában », s még mindig megváltásra vár.” (Bodnár, 2005)[9]

„A két áramkör, amely a halál ellen termeli az élet energiáját – a filozófikus és a szakrális-orfikus – (…) Juhász számára a költészet, vagyis a küzdelem és a cselekvés a méltó élet feltétele. Általa lesz az emberi sors értelmes küldetés és az elkerülhetetlen vég – ha már a küldetés betöltetett – emberhez illő szép halál.” (Pomogáts, Mindenség és történelem, 1988)[10]  Ezzel a megközelítéssel már el is jutottunk a két remekmű legfontosabb eleméhez, a gondolkodó ember, a költő küldetéséhez, ennek tudatához.  Ennek a kérdéskörnek juhászi szemszögből történő megvilágításához hadd idézzek három sort, a Szerelmünk hattyúsora versciklusban szereplő ugyancsak meghatározó, a Babonák napja, csütörtök: amikor a legnehezebb című verséből. „Hiszen én istent nevetve megtagadtam, / tövis-ággal vertem ágyékát, s elszaladtam. / Lángomat isten-nagyra csavartam” . Ezek az önmagát vádló gondolatok is utalnak arra a belső vívódásra, mely alapján nagy valószínűséggel azt állíthatjuk, hogy az Örvénylések Bartók Béla körül című versprózában Babits Mihály vonatkozó versére is utalva, a bibliai Jónás próféta szerepében önmagát is láttatja a költő. Saját küldetéstudatát, ezzel kapcsolatos belső szenvedéseit, mely saját szavaival a „meg-nem-tagadható küldetés” maga. Ezeket a szavakat Bartók életére vonatkoztatja, akinek zenéje, tágabb értelemben a magyar kultúra igazi értékei jelentik az életet, a fényt, az egyedüli igaz ellenszert a rossz, bűnös világ ellen. Kézenfekvő konkrét példája ennek Bartók Béla két remekműve, melyet a második világháború korszakában szerzett, a vészterhes időben lelki sebek gyógyítására szolgált: a Zene húros hangszerekre, ütőre és cselesztára (1936) és a Divertimento (1939). A halottak királyai ciklusban szereplő, korábban már említett József Attila sírja siratóének-szerű versében is visszacseng a Jónás prófétaság kérdése: „nincs meztelen csontú, szamárfülhöz hasonló nagy-szörű zöld töklevél” – írja a poéta. Vagyis, ki kell lépni a fényre, fel kell vállalni akár a prófétai küldetést is, nem szabad elbújni a küldetés elől, még akkor is, ha körülöttünk bűnökkel teli a Pusztító által uralt világ. (Jan 14,30 „a világ fejedelme és én bennem nincsen semmije”) Mindkét általam kiválasztott vers örvénylésszerű, gigantikus, lávaszerű, orfikus költői képekben festi le ezeket a jelenségeket.   A jó Isten a bűnös Ninivének is megbocsájtott, az arra kijelölt kiválasztottaira, pedig nagy feladatot ró és elvárja, hogy nagyobb megpróbáltatásaik, akár kísértések ellenére is hűen, hittel szolgálják, csakúgy mint Jónás (Jón 1,1-4,11) vagy máshol, akárcsak a bibliai Jób esetében (Jób 1,1-42,17).

A két bibliai történet összecseng például ebben az igeszakaszban is: Jób 7,12 „Tenger vagyok-e én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?” A hal motívuma pedig egyben az őskereszténység jelképe is. Mindkét történet tanulsága valamennyi igaz hívőre kell, hogy vonatkozzon. Juhász Ferenc életében sokféleképpen változott az Istenhithez való hozzáállás, volt időszak, amikor teljesen eltávolodott ettől, máskor közel került. Erre befolyással bírtak többek között, az őt körülvevő társadalmi rendszerek változásai is. Volt amikor már terhesnek érezte, hogy az egész világmindenség terhét magára vegye irodalmi munkásságával, de általában is ezekben a magasságokban szárnyaltak gondolattársításai. Ennek érzékeltetésére Juhász Ferenc saját szavait idézem, melyet Assisi Szent Ferenccel kapcsolatban jegyzett meg: „Én Assisi Szent Ferencet mindenkinél virágosabban szeretem. Nekem Ő ma is tökéletes ember: szabad, tiszta lénye a szolgáló emberiség buja, illatos dühödt virágoskertje.”[11] Ezeket a sorokat a most megjelent Juhász Ferenc a mindenség szerelmese 90 könyvében idézi tőle lánya Juhász Anna és felesége Juhász Ferencné, a Pilinszky Jánoshoz fűződő kapcsolatáról szóló fejezetben. Majd néhány sorral lejjebb így folytatják „ a mindenséget akarta megismerni, és kereste az Istent”.[12]

Zárásul hadd keressek mentséget arra, hogy mindkét általam kiválasztott verset, csak érintőlegesen tudtam górcső alá venni, hiszen ezek részletes elemzése csak egy sokkal hosszabb tanulmány terjedelmi korlátaiba illeszkedne. Rengeteg mondanivalóm lehetne még róluk, mindenféle szempontból, de megpróbáltam a főiskola szellemiségénél maradva a bibliai megközelítések szemszögéből vizsgálni a műveket. Ilyen szempontból is sokféle összefüggést fel lehetne még tárni, (előzetes anyaggyűjtésem során találtam is ilyeneket pl. „a buja vad csalogányok” fogalomrendszerére a Péld 5,19; Péld 5,20; Péld 6,32 jól illeszkedne), úgy érzem, talán egy későbbi esszémben meg is fogom tenni, annyira érdekes terület. Így akár egy önálló tanulmány témája is lehetne, hogy a Tűzliliom az éjszakában záró soraiban: „az emberiség nem éghet magában, / mint tűzliliom az éjszakában” és az örvénylések Bartók Béla körül utolsó harmadában, onnan, hogy „A Megváltó énekelt a föld alatt.”, hogyan juthat el az elbukott ’56-os szabadságharc ellenére a magyar nemzet a felemelkedéshez. Innen nagy kérdés, hogy hogyan szolgálhatta a magyar kultúra ezt a nemes ügyet. Maga a költő jónási vívódások után mégiscsak belebújik a szabadságharcos szerepébe, hiszen megénekli a tetszhalott, majd mégis életre kelő asszony képében a lehetséges kibontakozást. A zárszó vigasztalást nyújt „és lőn világosság” (Gen 1,3), azaz a „pusztaság betelt hűvös tiszta fénnyel”. Nagyjából a mű felénél el is hangzik szó szerint, hogy „Bartók műve: egyetlen szabadságharc”, vagyis az igazi magyar kultúra veszi át a történelmi feladatot, a levert ’56-os szabadságharc folytatását.

Végezetül Pomogáts Bélának azt a beszédét idézem, melyet eredetileg a költő 60. születésnapjára írt, majd később, 2013. szeptember 10-én, Juhász Ferenc 85. születésnapja alkalmából mondott el a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezzel az összegzéssel ekkor pályatársaival, jó barátaival együtt köszöntötték a művészt:

„Juhász Ferenc (…) a magyar irodalom évszázados hagyományainak szellemében – Vörösmartyhoz, Petőfihez, Adyhoz, Babitshoz és József Attilához hasonlóan – egyszerre vet számot a magyarság és az emberi egyetemesség vallató kérdéseivel. A múlttal, amely nemcsak némán porladó csontokkal terhes, hanem érvényes tanításokban is gazdag, a jelennel, amely egyszer az ember évezredes vágyainak betöltését ígéri, máskor rettentő világpusztulással fenyeget, és a jövővel, amiről legfeljebb a költő sejtheti, milyen lesz, lesz-e egyáltalán. Mitikus hagyományok, megszentelt erkölcsi eszmények, az emberi kultúra nagy értékei vegyülnek el Juhász Ferenc költészetében személyes tapasztalatokkal, örvénylő látomásokkal, így jön létre az elmúlt emberöltő tán legnagyobb szabású és távlatú magyar költői életműve, amelynek hitünk szerint természet adta helye van a világirodalom virtuális köztársaságában”[13]

 

 

 

Idézett forrásmunkák

Bodnár, G. (2005). Juhász Ferenc. Budapest: Balassi Kiadó.

jogutódai, J. F. (2018). Juhász Ferenc a mindenség szerelmese 90. Helikon Kiadó.

Juhász, F. (1978). Versek és époszok. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó.

Kant, I. (1980). A vallás a puszta ész határain belül. Gondolat Kiadó.

Károli, G. (1994). Szent Biblia. Budapest: Magyar Bibliatársulat.

Pomogáts, B. (1988). Mindenség és történelem. Békéscsaba: Új Aurora Kiskönyvtár.

Pomogáts, B. (2017). Vázlat a mindenségről In memoriam Juhász Ferenc. Nap Kiadó.

 

Vasy, G. (2003). Szarvas-ének Közelítések Juhász Ferenc életművéhez. Budapest: Széphalom Könyvműhely.

 

https://ujszo.com/kultura/tuzliliom-az-ejszakaban-juhasz-ferenc-koszontese   (2018.december 29.) eredeti írás ÚJ SZÓ ONLINE  2013. szeptember 15. 16:27

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

[1] Vasy Géza Szarvas-ének Közelítések Juhász Ferenc életművéhez, Széphalom Könyvkiadó Budapest (2003)  79.o

[2] Pomogáts Béla Vázlat a mindenségről In memoriam Juhász Ferenc, Nap Kiadó Kft. (2017) 16.o.

[3] https://ujszo.com/kultura/tuzliliom-az-ejszakaban-juhasz-ferenc-koszontese   (2018.december 29.) eredeti írás ÚJ SZÓ ONLINE  2013. szeptember 15. 16:27

 

[4] Bodnár György Juhász Ferenc, Balassi Kiadó Budapest (2005) 157.o.

[5] u.az mint a 4. 158.o.

[6] u.az mint a 4. 155.o.

[7] Pomogáts Béla Vázlat a mindenségről In memoriam Juhász Ferenc, Nap Kiadó Kft. (2017)  7-8.o.

[8] Juhász Anna, Juhász Eszter, Juhász Ferencné : Juhász Ferenc a mindenség szerelmese 90, Helikon Kiadó (2018) 9.o

[9] Bodnár György: Juhász Ferenc, Balassi Kiadó Budapest (2005) 50.o.

[10] Pomogáts Béla: Mindenség és Történelem, Új Auróra Kiskönyvtár Békéscsaba (1988) 6.o.

[11] Juhász Anna, Juhász Eszter, Juhász Ferencné : Juhász Ferenc a mindenség szerelmese 90, Helikon Kiadó (2018) 225..o

 

[12] Juhász Anna, Juhász Eszter, Juhász Ferencné : Juhász Ferenc a mindenség szerelmese 90, Helikon Kiadó (2018) 226..o

 

 

[13] Pomogáts Béla: Mindenség és Történelem, Új Auróra Kiskönyvtár Békéscsaba (1988) 5.o.

Comments are closed.