Világító „szövétnekek” ragyogják be Budaörs múltját

Eller Mária: Pascal és egy üveg szóda a borvacsorához                         

Gulyás Boglárka Zárt pezsgés című festményéhez

„Az emberi szellem erős,

és ugyanakkor korlátolt”! –

mondta Pascal, de nem vádolt.

Mondd! Isten nélkül is van hős?

„Az ékesszólás festmény(ünk),

ha tovább dolgoz(unk)rajta,

arckép helyett képet fest(ünk)”

és elönt minket a hála.

A víz az éltető erő,

csak tiszta forrásból igyad,

Belőle fakad jósággal,

így nem riaszt a temető.

Oxigén nélkül meghalnánk,

„Az Isten gondolatában

elvész képzeletünk” talán,

a vágyak birodalmában.

A szén- és hidrogénatom,

oxigén nélkül palackban

nem  pezseghet mámorban,

hogy hagyja őt a hatalom.

„Isten ki él ősigazság”!

benne létezünk és vagyunk.

Őt imádva nem balgaság:

éltünk, ez a fő tanulság!

(Budaörs, 2019. szeptember 27.

idézetek: Blaise Pascal Gondolatok c. művéből)

Eller Mária, Gulyás Boglárka, Pánti Anna és zongorakísérője Pozsár Andrea verses-zenés, képzőművészeti kiállítással egybekötött borvacsoráján Érden, már az elején, a szőlőből készült nedű mellé  In vino veritas, azaz Borban az igazság című verssel indítva, rögtön elhelyeztük a vizes palackba zárt „szellemet” is, mely kiszabadult egy régi szódásüvegből.

„Ohne Vergangenheit gibt es keine Zukunft” kezdte stílszerűen németül mondandóját Eller Mária az Ihlet Irodalmi és Művészeti Magazin főszerkesztője Babits szavait idézve, majd magyarra fordítva és befejezve a gondolatot: azaz „Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe”! – folytatta bevezető gondolatként sikeres újabb bemutatkozásukon az érdi Centrálborházban 2019. szeptember 28-án az estet. A verses-zenés, képzőművészeti kiállítással egybekötött borvacsorán ismét nászra kélt egymással az irodalom és képzőművészet a zenével, s ezúttal először társultak ehhez a gasztronómiai élmények is. Máriát és alkotótársait barátaik Budaörsről, Budapestről és más környékbeli településekről kísérték el általában családjukkal együtt. Úgy tűnt, hogy a főként Budaörs hagyományait ápoló rendezvényen, végül is nem az érdiek váltak a célközönséggé, hanem a hűséges közeli és távoli ismerősök.

A szép és kellemes környezetben a festménykiállítást nem éppen rendhagyó módon az esemény főszervezője Eller Mária nyitotta meg, a festőművész távollétében ezekkel a szavakkal:

Nem jöhetett volna létre ez a csodás összművészeti rendezvény anélkül a művész nélkül, aki most személyesen nem lehet itt velünk, mert távolra, külföldre szólította a kötelesség. Gulyás Boglárkáról van szó, akit kis városom Budaörs lakóinak, szinte nem is kellene külön bemutatni, hiszen jól ismeri mindenki. Budaörs hagyományait idézve, nosztalgiázva a múltban elmondta azokat a verseit és publicisztikai írásait is, melyeket Boglárka nagyszerű festményei által inspirálva hozott létre. Minden résztvevőnek kiosztotta magazinjának legújabb számát is, melyet itt olvashatott először a nagyközönség. (A bemutatóról végig forgatott a Buda Környéki TV is, figyeljék, hogy mikor kerül adásba azon a Budaörs környéki 22 településen ahol ingyenes fogható a Tkom és a Flip hálózatán keresztül is, továbbá az interneten!)

 Juhász Ferenc később elhangzó verséből kölcsönzöm ezt a nagyszerű gondolatot – mondta az írónő -: most megmutatjuk Önöknek, hogy „virágzunk Pánti Annával és zongorista barátnőjével Pozsár Andreával, valamint  Gulyás Boglárkával Egymás Mosolyában”!  Bogi csak földrajzi szempontból van távol, keleten, ebben a pillanatban, ám mégis itt van velünk itt látható, szép, lelkünket simogató eredeti fára festett festményein keresztül. Budaörsön lokálpatrióta szemlélettel élő és alkotó sokoldalú képzőművész és hogy valóban úgy érezzük, Ő szól hozzánk, saját szavait fogom idézni melyet a Budaörsi Napló számára adott interjújában ez év elején és a Buda Környéki TV róla szóló műsorában mondott 2014. nyarán.

Fontos számára az anyaság és a család, Istenhite baptistaként. Egyik feladatának vallja a város értékeinek felkutatását, bemutatását és megőrzését. Az itt látható képek visszarepítenek minket Budaörs régmúltjába, de oly hitelesen, hogy abban is autentikusak, hogy a fadarabok – melyekre többféle technikával készíti munkáit -, régi bontásra ítélt romos házakból származnak. Olykor egy darab a gerendákból, máskor egy régi bútordarab részeként élték a múltban a hétköznapi mindennapokat azokkal, akiket ábrázolnak. Így első perctől kezdve hogy találkoztam Bogi festményeivel, mindig az az érzésem, hogy a fa valódi erezetétől, a természetes anyag játékától élők a képei, átörökítenek egy pillanatot a múltból, továbbvisznek olykor egy egész korszakot a jelen számára láthatóvá, érezhetővé tesznek rég elfeledett dolgokat, embereket. Ez alapján ihlettek meg hagyományőrző versek és publicisztikák írására, ahogy később majd hallani is fogják. Elsősorban az itt kiállított Zárt pezsgés, a plakáton is szereplő, Pletyka festménye, továbbá a most kiosztott magazinomban látható A mai nap és a Budaörsi ház  című festményeihez kapcsolódva szólaltattam meg versben gondolataimat, képzettársításaimat, ebben a tettekre inspiráló alkotóközösségben.

Bogi, alkalmazott tervezőgrafikus, vizuális és nevelőtanár, festő, textilművész és sorolhatnám még tovább milyen sokoldalú művész. Először elvégezte a „Kisképzőt”, majd a szegedi Képző és Iparművészeti Szakközépiskola után a tanárképző főiskolát, ahol művelődésszervező és rajzszakon diplomázott. Ezután következett be életébe a remélhetőleg élethosszig tartó boldog pillanat, megismerve férjét, akitől megszülettek gyerekeik és letelepedtek kis városkánkban Budaörsön. Az ő támogatásával, kisgyermekeiket nevelgetve jelentkezett a Képzőművészeti Egyetemre, melynek elvégzése során tovább szélesedett művészi alkotótere. Amellett, hogy kimagaslóan tehetséges a festészetben, szívesen készít portrérajzokat, festményeket akár megrendelésre is. Egyedi kézműves tárgyakat, babákat, szobrokat, textil ajándéktárgyakat is alkot. A kis asztalkán elhelyezett névjegykártyájából vegyenek el azok, akik szeretnék megkeresni őt később ilyen céllal is. Az újságban szereplő két festményét azért nem tudtuk elhozni erre a kiállításra, mert épp egy hasonló közelmúltbéli bemutató után, voltak olyanok, akik tovább szerették volna vinni az élményt mindennapjaikba, otthonukba és megvették tőle ezeket a remek alkotásokat.

A helyi tv interjújából ezeket a gondolatait emelem ki:

„Műveimmel, azzal szeretném segíteni az embereket, hogy képesek legyenek legyőzni előítéleteiket. Azért alkotok, mert szeretek mindig újat létrehozni és ezáltal, közelebb hozni a világot az emberekhez. Inkább a pozitívumokat emelem ki, mint a negatívumokat. Szeretem a régi házakat festeni, ez az embernek az emlékezetét frissíti fel. Szerintem jó visszagondolni! Hiszek Istenben, a reménység ebből fakad. Jót remélek és nem könyvelem el a rosszat maradandónak.”

A Budaörsi Naplóból pedig főként ezek a sorai ragadtak meg:

„Az alkotás éltet, minden nap újat ad.

Képzőművészként (sokakkal talán ellentétben), soha nem az indulataimat és vágyaimat vetítem papírra. A már meglévő világból válogatva finom értékeket, a természetből merítem munkáim alapötleteit. A fa hosszú élete megnyúlik még egy kicsit, ha a kezembe kerül, mert megőrizhető melegséget áraszt.

Az emberi arc, a portré is ilyen, ám örökké változó érték, és nagyon nagy élmény számomra az ábrázolása.

Budaörsön élő és alkotó művészként feladatomnak érzem városunk értékeinek kutatását, bemutatását, őrzését. Festménygrafikaként visszaadva a régi és érdekes múltú (sok esetben már lebontásra ítélt) épületeket, szobrokat, a mai állapotukban, de régi szerepük hangulatával mutatom be, mert fontos tudni, hogy kik vagyunk, honnan hova érkezünk.

Összetett technikával dolgozom, a képek nagyrészt régi falemezre, bontott deszkára készülnek, miután megmunkáltam a felületet. Lazúros aqvarell és „száraz” akrilfesték mellett tus vagy tollrajz emeli ki a részleteket. Lehetőség szerint kint kezdem a munkát a helyszínen.

A művészi rajz és kézműves technikák tanáraként célom, hogy egész és bátor emberek kerüljenek ki a gyerekkorból, tudva mi a jó és mi a kerülendő, mivel építenek, mivel rombolnak, tisztelve a környezetet, amiben élünk, merészen felvállalva saját magukat, mert a hibákat ki lehet javítani!

A kiállítással az a célom, hogy a régi és az új jelenlétekkel jól tudjunk értékelni és a szépségből merítve adjunk tovább, mert azzal, hogy mi itt jelen lehetünk, ránk is feladatot bíztak.”

Ez utóbbi gondolatot megragadva, hadd utaljak az est zenei közreműködőire: Pánti Anna Erkel-díjas operaénekesre és zongorakísérőjére Pozsár Andreára, akivel már több mint 10 éve sok közös műsorban szerepeltek együtt. Anna amellett, hogy lenyűgöző előadással andalította el a közönséget, krisztálytiszta szépségű lelkülettel írt saját verseibe is beavatta a jelenlévőket.

A borvacsorához illően Offenbachtól adott elő egy-egy bordalt, mind a műsor elején, mind annak zárásaként. Pozsár Andrea zongorán kísérte, amikor Schubert Te vagy a csend művével kápráztatta el a közönséget, majd az est közepe táján meghallgathattuk tőle Tosca imáját is.

A 4 fogásos borvacsorát úgy szolgálták fel a pincérek, hogy az szinte szerves részévé vált a műsornak. Az előétel előtt Beethoventől a Holdfényszonáta hangzott el Pozsár Andrea zongoraművésztől és zenei csemegeként szépen illeszkedett a műsorba Debussytől a Harangok is.

Az Ihlet irodalmi lap főszerkesztője felhívta a jelenlévők figyelmét az Ihlet legújabb nyomtatott számára, amelyben megjelent verseiből és hagyományőrző publicisztikai írásaiból több részlet is elhangzott saját előadásában. Klasszikusaink közül ezen az estén Juhász Ferencre és József Attilára emlékezve adta elő Mária saját: József Attila költészete kitárja lelkemet című versét, továbbá az újság nyitóoldalára is felhívta a figyelmet, melyben a bevezetője mellett található Juhász Ferencre emlékezem című verse. Ezt a cselekedetet azzal is megerősítette, hogy Juhász Ferenc Akinek szívére fújt az Isten című versét is beidézte Debussy Harangok című kompozíciója előtt.

A desszert után is maradt még a finomságokból, Máriának Bogi festményeihez kapcsolódó főként szonettjeiben: a babonáról és pletykáról, a barátságról vallott véleménye mellett, megtudhatták a vacsoravendégek, hogy mit jelent számára az eucharisztia, a hálaadás és végül egy haikucsokrán keresztül visszatért gondolatban a nyárutó, a szüret, az aratás vidám hangulatához is.

Ezután poharát magasba emelve ismét Pánti Annáé lett a főszerep Offenbach jókedvre derítő bordalával, majd ehhez kapcsolódva néhány szóval visszautalt még Opera Nagykövet-i munkájára is. Ebből jócskán kaptunk ízelítőt a főétel és a desszert közti önálló műsorrészében elhangzott zenei anyagban és hittel és gazdag érzelemvilággal teli saját verseiben is egyaránt.  A délután fél hét tájban kezdődött műsor csak este 10 óra körül ért véget, de nem akadt olyan résztvevő, aki korábban távozott volna, így a közönség hűségét is megköszönte az Erkel-díjas operaénekesnő, valamint az étterem vezetésének és munkatársainak hasznos munkáját. Utalt arra, hogy a kultúrán, művészeteken keresztül épülhet az a híd a közeli települések, Érd és Budaörs között, mely összekötheti a két várost. Új hagyományteremtésnek is nyitó előadása lehetne akár ez a jól sikerült, kellemes szórakoztató est, mely öröm volt mind a vendégeknek, mind a fellépő művészeknek egyaránt.

Végezetül engedjék meg, hogy a „sokat látott” sváb falucska, ma virágzó város, a „szabadság szigeteként” emlegetett Budaörs, múltjával kapcsolatos rendezvényem mottójául elhangzott Babits sorokra parallel módon rímelő elmélkedéssel zárjam cikkemet a porosz nyelvésztől és esztétától Wilhelm von Humboldt-tól. „Nur wer die Vergangenheit kennt, hat eine Zukunft.” azaz nyersfordításban, csak annak van jövője, aki ismeri a múltat.

Comments are closed.